Meggyőződésem, hogy a magyar labdarugó válogatottnak vissza kell szereznie a nemzetközi mezőnyben azt a magasabb szintű pozíciót, rangot, amire a múltbeli magyar labdarugó teljesítmény, és hagyományok predesztinálja.

Azon gondolkodtam, hogy mi mint magyar szurkolók azon kívül, hogy a pálya széléről bíztatjuk a csapatot, vagy otthon a tv előtt egy sört fogyasztva drukkolunk, mit tehetnénk még az ügy érdekében. Ennek szellemében ragadtam "tollat" és írtam levelet az igen tisztelt Szövetségi Kapitány Úrnak, a jó csapat szereplés érdekében.

Minden szurkoló társamat biztatok arra, hogy ha vannak hasonló ötletei a játékkal kapcsolatban, akkor fogalmazzák meg. A kollektív bölcsességben nagy erő van, és egyben a válogatott játékosok is ha olvassák az észrevételeket, megerősödnek abban a tudatban, hogy a szurkolók mellettük állnak.

Ez a levél a következő volt:

Tisztelt Szövetségi Kapitány Úr !

Tisztelt Hajós Gabriella személyi asszisztens !

Előre bocsátom, hogy jogász végzettségű vagyok. A magyar focival csak annyi kapcsolatom van, mint egy átlagos szurkolónak. Magyar emberként nagyon is foglalkoztat a magyar labdarugó válogatott szereplése. Nagyon örülök a magyar válogatott sikereinek, és annak is, hogy a magyar embereknek a siker milyen nagy örömet tud okozni. A célom természetesen – ezzel az újabb levéllel, figyelemmel arra is, hogy korábbi levelemre válaszoltak - pusztán csak annyi, hogy bizonyos gondolatok felszínre kerüljenek.

A Pécsi Tudomány Egyetem Jogi Karon, tanulmányaim során, egy szemináriumon az egyik tanárom arról beszélt, hogy egy csirke feldolgozással foglalkozó vállalkozás jogászának kikérték a véleményét az üzem működésével kapcsolatban. Megnézte a folyamatokat és voltak olyan ötletei, amit az üzemben figyelembe is tudtak venni.

Ilyen megközelítésben bátorkodom néhány gondolatot megemlíteni a focival kapcsolatban, mivel figyelem a mérkőzéseket, beszélgetek idősebbekkel, akiknek a véleményét megjegyzem, mérlegelem.

I./ A német válogatott brazíliai szereplése a világbajnokságon,  amikor elsők lettek, tanulságos volt. A világbajnoksági német szereplés elemzésével kapcsolatban újságban olvastam, hogy a németek rájöttek arra, hogy a csapattársnak a labda tovább passzolását minél gyorsabban végre kell hajtani. A németek ezt 1.2 mp- re leszorították.

Nem engedhető meg, hogy a labdát tartó játékos megvárja, amíg az ellenfél odaér hozzá, és az egy-egy küzdelem kialakuljon.
 
II./ Gyakori problémánk, hogy beállunk úgymond védekezni. Ebből adódik, hogy végig kínlódunk 90 percet, és nem is rúgunk szinte kapura. Ez lehetetlen dolog. Az FTC új edzőjének /Rebrov/ megnyilatkozásával egyetértek, hogy kell egy agresszív támadó szellem, természetesen arányos védekezéssel. A saját játékosaink között passzolgatás, labdatartás, amellett, hogy gólra törekszünk, egyben igazán védekezés is, mert nem engedjük, hogy az ellenfél a labdához hozzáférjen, így nem tudja támadását ellenünk szervezni.

A foci amellett, hogy egy fizikai tevékenység, igen komoly idegháború is.

A védekezés hangsúlyozása már a mérkőzés kezdetekor, bátor támadás nélkül, egyfajta alárendelődés is az ellenféllel szemben. Ne adjuk meg nekik ezt a pszichikai előnyt, mert ezzel fölényüket erősítjük. Bármilyen híres csapat is magabiztosságában megrendíthető, ha mi erre törekszünk, a saját csapatfelfogásunkat így állítjuk be.

Itt fontosnak tartom a vezető edző mérkőzés alatti szereplését is. Ha aktivan viselkedik, ez hatást gyakorol a játékosainkra, mert érzékelik a figyelmet és a megfelelési igény működik bennük a vezető irányában. De hatással van a bíróra is, mert ő is érzékeli a kontrollt, és jobban odafigyel, hogy kerülje a csapatunkkal szembeni káros, meggondolatlan, rossz döntést.

III./ Ismert a "Sándor-csikar" kifejezés. Az Aranycsapat jobb  szélsője volt. Szokása szerint jobb szélen elrohant az alapvonalig, majd kapura rúgott, vagy visszafelé rúgta a labdát az ellenfél kapu előterébe a csatárokhoz. A csatárok bátran elhagyhatták a védők vonalát a les veszélye nélkül, mert Sándortól úgy kapták a labdát, hogy ő azt nem előre, hanem visszafele rúgta. A „csikar” név abból származott, nagyon harcos tudott lenni az ellenféllel, kicsikarta tőlük a labdát.  

IV./ Az ellenfél kapujánál tömörülnek a játékosok, várják a beadást szögletből, vagy más pozícióból és fejessel akarjuk a gólt megszerezni, akkor mindenképpen törekedni kell arra, hogy le a földfele legyen a fejes irányozva.

 

Nagyon gyakori, ha nem erre törekszenek a játékosaink, akkor a kapu fölé száll a labda, vagy ha a fejes a kaput el is találja, de abban a magasságban halad, ami pl. a kapus felsőteste magasság iránya, akkor nagyobb eséllyel fogja meg a kapus a labdát, mintha a labda a földről felpattanva érkezik, és már nincs ideje kiszámítani a labda tovább haladásának irányát, nem tudja megfogni.
 
V./ Ez a labda megpattanás eset igaz a kapura rúgott labdákra is. Nagyobb távolságról megrúgott labda, ha száll a levegőben, nagyobb ideje van a kapusnak figyelni a labda mozgását, ívét.

Viszont, ha megpattan a földön a kapu előterében, akkor romlanak a kapus esélyei.  
 
VI./ A szöglettel kapcsolatban: figyeljük meg, hogy amikor a játékosok várják a szögletrúgást, akkor ott csoportosulnak a kapu előtt, de gyakran előfordul, hogy a labda, egy nem pontos rúgás miatt, nem erre a területre esik, hanem elszáll a fejük felett és soha nincs ember azon a területen, aki ezeket a labdákat fogadná. 

VII./ Hasonló helyzet, amikor a kapus a beérkező szögletről rúgott labdát nem tudja fogni, kiüti. A labda itt is jellemzően a 11-es rugópont, illetve azon túl érkezik és ezen a területen sem helyezkedik el játékos, hogy ezeket a labdákat fogadja. 

VIII./ Van olyan szituáció, amikor vezeti a játékos a labdát. Vele szemben áll egy védőjátékos. Ebben a helyzetben arra kellene törekedni, hogy elrúgjuk a védő mögé a labdát, a támadási irányba. A saját játékostársnak tudnia kell megállapodás szerint , hogy rúgó játékosnak ez a szándéka, ilyen módon akarja részére a labdát passzolni. A játékostárs erre rárajtol és az ott lévő védőjátékoshoz viszonyítva nagyobb esélye van a támadás folytatására, mert a védőjátékosnak még meg kell fordulni, hogy a labda után fusson és ez ebben a helyzetben számára időveszteség.  
 
IX./ Az orosz világbajnokságon tetszett a német válogatott által alkalmazott pontrúgás megoldás. Az ellenfél kapujánál bal oldalon a 16-os sarkától kb. 3 m-re volt a labda. Felállt a sorfal, a kapus állítgatta, majd ő is elfoglalta a pozícióját a kapuban. A labda mögött három német volt.  
Az egyik gurított egy rövidet a labdán oldalra a pálya közepe felé. Egy másik játékos rátette a lábát a labdára, ezzel azt újra álló pozícióba hozta, és ezt a labdát egy másik játékos kapura rúgta, ami gólt eredményezett. Ezeknek a mozdulatoknak az volt a hozadéka, hogy a sorfal, a kapus elhelyezkedés, állítgatás értelmét veszítette, mert egy olyan új pozícióból érkezett a kapura rúgás, amire a kapus nem számított.  
A csapatunknak ki kellene dolgozni minél több olyan mozgás együttműködési kombinációt, különböző helyzetekre, amit az ellenfél nem tud természetesen. Biztosan  vannak ilyenek, de nem  nagyon fedezem fel a játékukban.  
 
X./ Visszatérve arra, hogy passzolgatni kell a labdát a saját játékosok között intenziven és abban az értelemben is, nagyobb, hosszabb átadásokkal is kell eljárni, mert a pálya nagy. Ne csak a pálya egy oldalán erőltessük a játékot. Távolabb helyezkednek egymástól a játékostársak, akkor az ellenfél kapujához nem rengeteg futkosással jut el a labda, hanem nagyobb ívű rúgásokkal. /Persze kell egy képesség ehhez, hogy úgy tudja valaki a labdát rúgni a messzebb lévő másik játékostárshoz, hogy az hozzá is essen, aki azt le is tudja kezelni./  
 
XI./ A gólt rugó csatároknál nagyon fontos, hogy tudatosítsák magukban, edzett idegeknek kell lenni a közvetlen gólveszélyes helyzetben. A megfelelő módon alkalmazott csel, cselek fontosak. Gondolok itt pl. Bene Ferenc mozdulataira, amikor a brazilok ellen rúgott gólt/a videót az interneten meg lehet keresni/. A védő játékosok Bene többszörös cselének áldozatai lettek, eldobták magukat, mert azt hitték most jön a kapura rúgás, de nem, újabb csel és úgy rúgta be a gólt.  

Sokszor azt érzem, hogy a csatárok elkapkodják a lehetőséget. Mintha minél gyorsabban túl akarnának lenni, azon a szituáción, amikor gólveszélyes helyzetbe kerültek, még azon az áron is, hogy nem sikerül betalálni a kapuba. A csatárokban feltétlenül tudatosítani kellene, hogy ebben a szituációban nem lehet „ideges”, mert valóban rajtuk van a világ szeme, döntő helyzetben vannak, de úgy kellene felfogni a saját mozgásukat, hogy a mérkőzésnek ez is csak egy mozdulata, amit tőlük elvárnak. Nem különbözik formailag bármely más, csapattársak által a pálya más területén végrehajtott cselekménytől, amik az szolgálják, hogy a labda az ellenfél kapujához eljusson.

XII./ Felvetem azt is, hogy a magyarok miért csinálják azt, hogy jön az ellenfél a labdával és nem megy rá a magyar, hanem totyorog előtte, és hátrál-hátrál visszafelé. Meg kellene támadni a labda-tartót és a közeli poszton lévő magyar játékostársak segítsék azt a magyart aki a labdát meg akarja szerezni, azzal, hogy mozgásaikkal helyezkedjenek az ellenfél más játékosaihoz, hogy a labdát tartó ellenfél ne tudjon passzal könnyedén, biztonságosan megszabadulni a labdától.

Egy beszélgető társ, erre azt válaszolta, hogy a magyar játékos azért nem lép ki rá, és hátrál, mert területet védenek. Ha megpróbálná megszerezni a labdát és hibázik, a támadó játékosnál tud maradni a labda, akkor a védekezésből egy emberünk már kiesett. 

XIII./ A régi rómaiaknak volt egy mondása: Ahhoz, hogy valami megváltozzon, valamit meg kell változtatni. Ha nem avatkozunk bele a dolgokba, akkor mitől várnánk, hogy a folyamat eredménye megváltozzon.

Fontos lenne a játékosainktól megkövetelni, hogy ne cipeljék a labdát. Az általuk kiprovokált felesleges egy-egy elleni küzdelem – amikor az ellenfélre rávezetik a labdát, illetve a labdát megtartva bevárják amig az ellenfél oda érkezik – általában nem vezet jóra.

Ennek egyik eredménye az lehet, hogy az ellenfél elveszi a labdát. A másik eset, hogy a magyar a labdával túljut az ellenfél játékoson, de nagy esélye van annak, hogy ebbe az ellenfél nem nyugszik bele és szabálytalansággal akadályozza meg a játékosunk tovább haladását. Ezzel is vesztett pozícióba kerülünk, akkor is, ha a bíró szabadrúgást ítél, mert a szervezett támadásunk megtörik, nem tudunk szép játékot szervezni.

Amíg készülődünk a szabadrúgásra, az ellenfél játékosai visszaérve a területükre elfoglalják a pozícióikat. Az ilyen szabálytalanságok elleni bírói döntések nem túl szigorúak, ezért a szabálytalanságot az ellenfél játékosok alkalmazzák is. Olyan helyzet alakult ki, hogy az ellenfél csapat érdekei szempontjától szinte kötelező is velünk szembeni szabálytalanság elkövetése. Tehát ne hozzuk magunkat olyan helyzetbe, ha lehet, ha rajtunk múlik, hogy a labdát tartó játékosunkkal szemben szabálytalanság történhessen. A labda nélküli játékost csak nem rúgják fel.

Tisztelettel:

Dr. Csáktornyai Zsolt

 

8146 Jenő /Fejér megye-i község/,

Rákóczi utca 13. sz.

email: zsolt.csaktornyai@fejer.police.hu

2018. 10. 30.